ASSISI - OLASZORSZÁG
Szakrális önismereti út Assisibe (Olaszország)
Út a belső egyensúlyhoz és az egységhez önmagadon belül
AZ ÉLMÉNY, AMIRE HÍVLAK
Ez a szakrális út több mint szent helyek felkeresése; egy tudatos önismereti utazás — meghívás arra, hogy Assisi ősi ösvényein járva egyidejűleg befelé is fordulj, újrakapcsolódj belső világoddal, és emlékezz valódi lényegedre.
Az együtt töltött idő alatt inspiráló történeteket és kevésbé ismert betekintéseket osztok meg Assisi Szent Ferenc és Szent Klára életéből és tanításaiból. Felkeressük a nagy bazilikákat, valamint rejtettebb, csendesebb szent helyeket is — olyan tereket, ahol a föld finom energiái mélyebb ráhangolódásra, jelenlétre és belső hallgatásra hívnak.
Bár az önismereti út természetéből adódóan hordoz bizonyos vallási elemeket a szentek Egyházzal való kapcsolódása révén — azzal az intézménnyel, amelyet Assisi Szent Ferenc és Szent Klára saját korukban segítettek megújítani — a megközelítésünk elsősorban spirituális, nem dogmatikus lesz.
Úgy találkozunk velük, mint a felébredett tudatosság megtestesítőivel, mint felemelkedett mesterekkel, akiknek élete és jelenléte ma is mély bölcsességet és gyógyító erőt közvetít.
A külső utazásunk mellett gyengéd, mégis mély jelentéssel bíró belső munkában is részt veszünk. Vezetett önismereti gyakorlatokon, energetikai ráhangolódáson és a földdel való tudatos kapcsolódáson keresztül támogatást kapsz ahhoz, hogy visszatérj a saját belső középpontodba.
A férfi és női energiák szent egyensúlyát is felfedezzük, megnyílunk az egységtudat felé, és tudatosan integráljuk azokat a boldogságteli, lélekébresztő frekvenciákat, amelyek Assisiben pusztán a jelenlét által is olyan természetesen jelen vannak.
Semmilyen előzetes spirituális tapasztalat nem szükséges — csupán nyitott elme, készséges szív és kíváncsiság arra, hogy a külső és a belső utat egyaránt bejárd.
Az út kis csoportban zajlik, maximum 7 fő és jómagam.
Csatlakozz hozzám ezen a szakrális úton, elvonuláson Assisi szent földjén. Szt. Ferenc és Szt. Klára nyomában fedezzük fel életbölcsességüket és megengedjük, hogy a tapasztalás elvezessen egy belső transzformációhoz, a békéhez és egy mélyreható újjászületéshez.
PROGRAM
1. NAP
Érkezés Assisibe
2. NAP
Ezt a napot a férfi és női energiák harmonizálásának szenteljük. Délelőtt megmásszuk a szent hegyet a Szent Ferenc egyik remeteségébe. Délután pedig ellátogatunk San Damiano-ba, ahol Szent Klára élte le élete nagy részét.
3. NAP
Ezen a napon az érzelmek, azok tisztítása és a vízelemmel való kapcsolódás kap főszerepet. Minibuszos kirándulás Európa egyik legmagasabb vízeséséhez, a lélegzet elállító Cascata delle Marmore vízeséshez. Ezután pedig meglátogatjuk a közeli Piediluco tavat.
4. NAP
A nap szellemi üzenete az egységtudatosság lesz. Elmegyünk kirándulni Szt. Ferenc erdőjébe, ellátogatunk az Annamaria toronyhoz, és a Terzo Paradiso (Harmadik Paradicsom) természeti alkotáshoz. Ezt követően meglátogatunk egy különleges Szűz Mária kiállítást, ahol kicsit meditálunk. Ezt a napot az önmagunk egységbe rendezésének szenteljük.
5. NAP
Hazautazás vagy maradhatsz tovább, ha szeretnél
PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGA
A szervező fenntartja a jogot a program módosítására a csoport igényei és az időjárási körülmények függvényében. A jelen útiterv a tervezett programokat tartalmazza.
KÖVETKEZŐ PROGRAMOK MAGYARUL
RÉSZVÉTELI DÍJ
A részvétel díja változó a napok számától (6 nap 5 éjszaka vagy 5 nap 4 éjszaka), illetve az aktuális zarándoklathoz foglalt szálláshelytől. Az szálláshelyek ára szezonálisan is változik, télen van hogy pluszban kell fizetni a fűtésért.
A pontos árért kérlek olvasd el az általad kiválasztott program részleteset leírását.
AZ ÁR TARTALMAZZA
- Az én díjazásomat, mint túravezető, szervező és spirituális útmutató
- Szállás 4 éjszakára
- Alap svédasztalos reggeli közösen előkészítve
- Minibusz út a Marmore vízeséshez és a PIediluco tóhoz
- Belépő Szent Ferenc erdejébe
- A program részét képező minibusz transzferek
AZ ÁR NEM TARTALMAZZA
- Repülőjegyek, transzferdíjak a repterekről, vonatjegy Rómából Assisibe
- Ebéd és vacsora (vacsora kb. 15–30 EUR / alkalom, ebéd kb. 8–15 EUR / alkalom, éttermi fogyasztás esetén).
- A legtöbb szent helynek nincs belépődíja, ugyanakkor adományokat várnak. Az adakozásról mindenki saját belátása szerint dönt.
- Utasbiztosítás
GYAKORLATIAS TUDNIVALÓK
Jelentős mennyiségű gyaloglásra lehet számítani, és mivel Assisi domboldalra épült, sok lépcsőre és meredek, felfelé és lefelé vezető útszakaszra is.
A szent hegyre vezető túra a remeteséghez közel két órát vesz igénybe, nagyon meredek, köves terepen halad. Kérjük, csak akkor jelentkezz, ha fizikailag felkészültnek érzed magad ezekre a kihívásokra. A zarándoklat során összességében sok kilométert teszünk meg gyalogosan.
GALÉRIA
PARTNERS
Sant’Angelo in Panzo
A Sant’Angelo in Panzo egy történelmi rezidencia a Monte Subasio lejtőin, egy időtlen hangulatú olasz villa, amelyet békés kertek és ősi olajfaligetek vesznek körül. Több mint ezeréves története során egy meghitt elvonulásokra alkalmas, kifinomult hellyé vált. Assisitől mindössze két kilométerre a vendégek túrázhatnak a hegyen, részt vehetnek az birtok bio olajfaligeteiből származó olívaolaj-kóstolókon, és felfedezhetik a környék gazdag kulturális örökségét.
Genius Assisi
Roberto Sannipola nagy támogatást nyújt a Mystic Travel munkájában, szállítási szolgáltatásokkal, szálláslehetőségekkel, tiszta bio olívaolajokkal, különleges vacsorákkal, egynapos kirándulásokkal a szent ferences helyszínekre és a természeti szépségekben gazdag tájakra.